Ezt a sztorit Bakó Zsanettnak írtam...
Idegesen pakoltam cuccomat a bőröndömbe. Nem bírtam tovább. Elegem volt mindenből. Legfőképp az életemből. Kit akarok be csapni Niallnak nem olyan lány kell, mint amilyen én vagyok. Átlagos. Nálam ezerszer szebb lányt is meg kaphat. Meg hát persze az összes rajongó utál engem. Jó van pár aki örül, hogy Niall boldog, de akkor is amit írnak nagyon meg bántanak. Ajtó csapódást hallottam. Bőröndömet össze húztam és ki dobtam az ablakon. Szerencsére nem az emeleten van a szobánk így nem hallatszódótt. Bőröndöm után én is ki másztam az ablakon. Nem akartam Niall szemébe nézni. Hallottam ahogy be megy a szobánkba. Falnak simulva kúsztam a kapuig. Szegény nagyon sajnáltam. De jobb lesz így mind kettőnknek. Legalább meg úszok egy könnyes búcsút. Kétségbe esetten kiabálta a nevemet. Szívem szerint berohantam volna hozzá. De nem így tettem. Fájó szívvel mentem a kapuhoz.
- (T/N)? - hallottam meg hangját a hátam mögül. Remek és most hogyan tovább. Lassan fordultam meg és néztem a szemébe. - Te hova készülsz? - nézett rám.
- El... - mondtam és indultam volna el ha nem kapja el a karomat.
- De miért? Mi rosszat tettem? - kérdezte és a mondat végén elcsuklott a hangja.
- Niall nem miattad megyek el... - ráztam meg a fejem és próbáltam vissza tartani a kitörő síró görcsömet.
- Akkor kérlek maradj...
- Nem lehet - ráztam meg a fejem.
- (T/N) én szeretlek - mondta a szemembe nézve. Arcán pár kósza könnycsepp végig folyt. Amit remegő kezekkel töröltem le.. - Kaphatnék egy útólsó csókot? - kérdezte.
- Igen - suttogtam. Majd meg csókoltam. Nem akartam őt elengedni. Nyaka köré fontam kezemet. Néha - néha bele túrtam hajába. Míg ő a derekamnál fogva húzott még közelebb magához. Egy hirtelen mozdulattal fel emelt és be vitt a szobánkba. Lágyan fektetett le az ágyra majd fölém kerekedet és nyakamat kezdte apró puszikkal be hinteni. Kezem pólója aljára vándorolt és egy könnyed mozdulattal le húztam róla és a szoba sarkába dobtam. Nem siettünk el semmit. Minden egyes percet ki akartunk használni amit együtt tölthetünk. Lassan szabadítottuk meg egymást a ruháktól. Majd lassan belém hatolt. Várt egy kicsit majd mozogni kezdett. Nem siette el. Ha létezik olyan, hogy búcsú szeretkezés hát akkor a miénk az volt. Nem akartam őt el engedni. Akár milyen lassan akartunk a csúcsra érni hamar el jött annak is az ideje..
- Niall...mindjárt.. - nyögtem
- Kiáltsd a nevem ha elmész - mondta. Nem kellett sok. Egy nagyobb lökésnél el vesztem karjaiba.
- Szeretlek - mondta mikor belém élvezett. A szívem ki hagyott egy ütemet.
- Én is szeretlek - simítottam végig arcán. Ki csúszott belőlem és mellém ült.
- Nem akarom, hogy itt hagyj - mondta sírva. Niallt látván engem is el kapott a síró görcs.
- Sajnálom Niall - mondtam majd fel ültem és meg öleltem. - De így lesz a legjobb mind kettőnknek - simogattam hátát.
- De én szeretlek. És nem tudok nélküled élni - motyogta miközben a vállamon sírt.
- Én is szeretlek Niall. És hidd el, hogy nekem is nehéz, de majd meg szokjuk - biztattam.
- De nélküled nem megy - sírt tovább.
- Ég veled Niall - engedtem el. Ruháimat gyorsan fel kaptam magamra. Utoljára néztem végig a szobán és RAJTA. Aki miattam szenved. De így jobb lesz mind kettőnknek. Sírva hagytam el a házat és ŐT. Bőröndömet magam után húzva indultam el.. Fájt, hogy miattam szenved. De ez ellen nem tudok mit tenni. Fogtam egy Taxi-t. És örökre el hagytam Niallt és az otthonomat... Utam Perrie-ékhez vezetett. Talán ő tudd majd tanácsot adni, hogy mit kéne csinálnom....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése